Menüpontok

Mórahalmi projekt

  A szerződéses feladat Mórahalom és Domaszék települések ivóvízminőség-javító beruházásához kapcsolódó FIDIC Sárga Könyv szerinti tervezői és generálkivitelezői feladatokhoz rendelt hiánypótlási munkák elvégzése volt a további települések bevonásával: Ásotthalom, Öttömös, Ruzsa, Bordány, Forráskút, Üllés és Zákányszék.

 

(A projekt részét képezte még Pusztamérges település is, de társaságunk ebben a községben nem végzett munkálatokat.) Az AQUAPROFIT Zrt. és BAUSZER Kft., mint közös ajánlattevők által létrehozott konzorcium kötött szerződést a Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulással ehhez a projekthez kapcsolódóan az Indufil Hungária Kft. kivitelezésében valósult meg a fent említett települések mindegyikén, a vízmű felépítményekhez hiánypótló kiegészítésként előírt, a beáramló levegő tisztaságát szavatoló szűrőrendszer.

A rendszer elemeként telepítésre került minden egyes telepen egy háromfázisú szűrődoboz, amely durva, finom és lebegőanyag (HEPA) szűrőket tartalmaz. Ehhez a szűrőrendszerhez kapcsolódik egy nyomásérzékelő, ami a szűrők telítettségét hivatott ellenőrizni illetve jelezni. A projekt részeként beépítésre került tíz darab ATEX minősítésű axiális csőventilátor is. A beruházás korábbi fázisaiban a fent említett településeken található kutak vízkezelő rendszereinek automatizálásai, valamint az egészségügyi határértékekhez kapcsolódó vízminőség javítását szolgáló munkálatok folytak.
  A megvalósításra kerülő műszaki megoldás a települések saját vízbázisára alapozott úgynevezett önálló ivóvízellátó művek létesítése, ahol a helyben, kutakkal felszínre hozott rétegvizet, nyersvizet hozzák előírásoknak megfelelő állapotba. A projekt részét képező vízműveknél az eltávolítandó szennyező anyagok, a határérték feletti vízkémiai paraméterek esetenként eltérőek, így az eltávolításuk módja is eltérő lehet. A megfelelő ivóvízminőség biztosításához szükséges vízkezelési technológia minden település számára előirányzásra került.” A vízműtelepeken új vízkezelési technológia épült, mely a gáztalanítást, vas-mangántalanítást, ammónium eltávolítást, és arzénmentesítést végzi el, ezzel biztosítva a 201/2001 (X.25.) Kormányrendelet szerinti ivóvízminőséget. A megépülő technológia kapcsán irányítástechnika, vezérlés is megvalósult. A technológiával összefüggésben szükség volt kezelőépületek felújítására, építésére, valamint műtárgyak felújítására és létesítésére. Az 1. szakasz során nyersvíz- és tisztavíz tározók felújítására és megépítésére is sor került. Hálózatfejlesztés keretében a sűrűbben lakott külterületi településrészek elosztó hálózati fejlesztése, házi bekötések kiépítése, tűzcsapok/mosató csapok létesítése valósult meg. Hálózatrekonstrukció során a mechanikus hálózattisztítást lehetővé tévő csomópontok kialakításához szükséges tolózárak beépítése, földbe elhelyezett tolózárak elhelyezése, nem megfelelő műszaki állapotú vezetékszakaszok kiváltása, cseréje a rajtuk lévő házi bekötésekkel, nem megfelelő műszaki állapotú házi bekötések cseréje valósult meg, melyet követően a teljes hálózat egyszeri mechanikai hálózat tisztítására is sor került. A projekt 2. szakasza során a GAC szűrőtöltetek termikus fertőtlenítését lehetővé tévő forró víz/vízgőz előállító berendezés (kazán) és csatlakozó szerelvényeinek leszállítása, beépítése készült el. A termikus fertőtlenítés célja a mikrobiológia kockázatok csökkentése, minimalizálása (járulékos előnyként a szénszűrők üzemidejének kitolása is megvalósul), mely azzal érhető el, hogy a vízszűrési folyamatból kizárt szénszűrőt felfűtik 85 °C –ra, majd ezen a hőfokon tartják, és a visszahűtés után történik meg a szűrő mosatás.” Az eltávolítandó vízben oldott vegyületek illetve kémiai elemek tehát a következőek: arzén, a vas és az ammónia tartalom minden egyes település ivóvíznyerő kútjaiban változó arányban és mennyiségben megtalálható volt. Néhány településen kiegészítette ezt a mangán is. Többek között ezek semlegesítését célozta meg a beruházás, amelynek egy apró szeletében társaságunk is részt vállalt.

Ez a hír másokat is érdekelhet! Oszd meg!

Segíthetünk?

Kérdése van?

Visszahívjuk!

Adja meg telefonszámát, kollégáink hamarosan visszahívják önt!

Érdeklik
a részletek?

Kedvező költségek, rugalmas-, gyors kiszolgálás, korrekt árak, szakértő segítség, megbízható szerviz, karbantartás!

Kérjen árajánlatot!

Tovább az ajánlatkéréshez

Kapcsolat

Szűréstechnika

Ipari, professzionális szűréstechnológiai megoldások ipari szűrők, szűrőbetétek, kellékanyagok, szűrőberendezések, mérnöki szolgáltatások, tanácsadás szakértőktől.

Tovább »