Menüpontok

Fém csiszolatpor elszívás

Társaságunk az Indufil Hungária Kft. felkérést kapott, egy vasúti tengelyek felújításával foglalkozó üzem területén található tengelycsiszoló gép által leforgácsolt, fém és festék darabkák technológiai elszívásának megoldására.

 

A célgép köré egy „C” légtömörségű szendvicspanel házat is fel kellett építeni. Mivel a gép nem tudja elvégezni az összes csiszolási feladatot, ezért az ívelt részek felületéhez manuális munka befektetés is szükséges. Ez emberi erőforrást igényel, ezért a csiszoló személy a csiszoló területre történő bejutásáról is gondoskodni kellett. Az általunk elképzelt megoldásnál ezt egy tolókapu biztosítja. Ezen a tolókapun juttatható be a csiszolandó tengely is. A kiinduló állapot az alábbi fényképen látható:

 

A feladat megoldására azért volt égető szükség, mert a finom szálló csiszolatpor belepte a csarnokban elhelyezkedő célgépeket, továbbá belélegezhetővé került, így hosszú távon az ott dolgozók egészségét károsíthatta volna. Ahhoz, hogy semmilyen szálló anyag ne kerüljön a légtérbe a megmunkálás helyét kibővítettük, zárt teret hozva létre, melynek légbeömlő nyílásait szűrőpaplanokkal biztosítottuk a kiporzás ellen. Az elszívást egy 10.800 m3/h térfogatáramú leválasztó berendezés telepítésével oldottuk meg, melyet csőhálózattal kapcsoltunk össze az elszívási pontokkal. Öt ilyen elragadási pontot alakítottunk ki. Kettőt-kettőt a manuális munka lebegőpor elszívására, és további egy ponton az automata csiszoló korongjai köré épített védőhöz csatlakoztattunk. Ez utóbbi egy szikrafogó doboz beiktatásával kapcsolódik a porleválasztó által generált levegőáramba. A berendezés kilenc patronos szűrőt tartalmaz, melyek tisztítását sűrített levegős Jet-pulse rendszerrel végzi a leválasztó. A lepuffogtató rendszer hatékonyságát a hozzá integrál vezérlő egységen belül szabályozhatja a felhasználó. Ennél lehetősége nyílik egyéni ciklusok beállítására is. A projekt során igyekeztünk szemelőtt tartani a sűrűn változó megrendelői kéréseket is, így a csőhálózat kiépítése eltér a korábbi tervezett nyomvonaltól. Sajnos a helyszűke miatt kompromisszumokat kellett kötnünk, így a hálózatba további könyökök beépítésével növeltük az ergonómiai kényelmet, de ez a szívóoldali ellenállást jelentősen megnövelte.

A berendezés nem az összes keletkező vasport szívja el, ehhez ugyanis alsó elszívórácsot vagy kaparópadlót kellett volna alkalmazni. A leválasztás az apró porként definiálható fém és festék részecskéket célozza meg. A berendezést ezen részecskékhez rendelhető elragadási sebességhez konfiguráltuk ennek legfontosabb kitétele a megfelelő légsebesség beállítása. A légsebesség növelésére zsalukapukat tettünk az elszívási pontokra, ezek bezárásával vagy kinyitásával növelhető illetve csökkenthető térfogatáram és az elragadási sebesség.

Ez a hír másokat is érdekelhet! Oszd meg!

Segíthetünk?

Kérdése van?

Visszahívjuk!

Adja meg telefonszámát, kollégáink hamarosan visszahívják önt!

Szűrő elemek, berendezések

Kínálatunkban megtalálhatóak az ipari szűrési feladatoknál használt leggyakoribb szűrő elemek, kompakt szűrő cellák, modulok, szűrő médiák és a por-, olajködleválasztó berendezések.

Porleválasztás »

A porleválasztás széles palettája az egyszerűbb porzsákoktól a szűrő panelekig, szűrő patronokig.

Légszűrés »

A tiszta környezeti levegő alapkövetelmény: panelszűrők, kompakt szűrők, táskás szűrők és tisztatér szűrők is a kínálatban.

Folyadékszűrés »

A fém szűrőgyertyák, szűrőgyertyáktól a folyadékszűrő zsákokon át a kerámia menbránszűrőkig mindenre van megoldásunk.

Folyamatszűrés »

Számos ipari folyamat kötelező eleme a szűrés: szűrőmédiák, turbina szűrők, szűrőgyertyák, membrán szűrők.

Szűrőberendezések »

Ipari porleválasztó és olajköd leválasztó berendezések széles teljesítménytartományban.

Érdeklik
a részletek?

Kedvező költségek, rugalmas-, gyors kiszolgálás, korrekt árak, szakértő segítség, megbízható szerviz, karbantartás!

Kérjen árajánlatot!

Tovább az ajánlatkéréshez

Kapcsolat

Szűréstechnika

Ipari, professzionális szűréstechnológiai megoldások ipari szűrők, szűrőbetétek, kellékanyagok, szűrőberendezések, mérnöki szolgáltatások, tanácsadás szakértőktől.

Tovább »