Menüpontok

Axiál ventilátor telepítés

Partnerünk azzal a kéréssel keresett meg bennünket, hogy az üzemszerű működés közben berendezéseik nagy hő terheléssel működnek, ami főleg az amúgy is egyre melegebb nyári időszakban elviselhetetlenné teszi az üzemi hőmérsékletet és megterheli az ott dolgozókat.

 

Megoldási javaslatunk szerint négy darab axiál ventilátor képes megoldani ezt a problémát óránkénti négyszeres teljes átszellőztetéssel. A ventilátorok névleges térfogatárama egyenként 15.000 m3/h. A telepítés során a lehető legmagasabb pontra lettek beszerelve a berendezések, így a feláramló meleg levegőt hivatottak kiszívni a térből. A négy ventilátor abszolút teljesítménye azonban, depressziót okozhatna, ha az üzem teljesen zárt állapotban üzemelne. A depressziót légbeejtő nyílásokkal lehet csökkenteni. Megoldást jelentene az is, ha két-két ventilátor forgásirányát megváltoztatnánk, így annyi levegőt táplál be, amennyit elszív.

Mivel a kivitelezés 7-8 méter magasban történt, kosaras emelőt is igénybe kellett vennünk a munkálatokhoz. A ventilátorokat szerelőelemekkel rögzítettük, ezután az ablakkeret és a ventilátor közötti réseket, átmeneti idomokkal lezártuk. A kábelezés négyeres 2,5 mm2-es kábelekkel valósult meg, melyeket az oszlopokon elhelyezett kapcsolószekrényekbe vezettünk. A szekrények két ventilátort üzemeltetnek. Minden ventilátor egyedileg kapcsolható. A kapcsoló mechanizmust egy 24A-es főkapcsolóval lehet áram alá helyezni. A motorvédelemről egy kismegszakítóként is értelmezhető motorvédő kapcsoló gondoskodik, ehhez kapcsolódik egy 10A-es mágnes kapcsoló, amit egy hasonló paraméterekkel rendelkező háromfázisú kapcsoló nyit és zár. A rendszer 400 V-os feszültséget és ventilátoronként 7,5 A áramerősséget vesz fel működtetése során.
A ventilátorok forgási irányának beállítása a három fázis egyes fázisainak átkötésével oldható meg, amennyiben a későbbiekben nem csak szívásra, hanem befúvásra is szeretnék alkalmazni a berendezéseket, egyszerűen csak az egyes ventilátorokhoz tartozó fázisokat kell majd megcserélni a kapcsolószekrényben.

A kivitelezés novemberben fejeződött be, a téli hónapokban, azonban nem használják, mivel a légbeejtők, hideg-fagyos levegőre cserélnék az üzem levegőjét, ami további fűtőrendszerek meglétét vonná maga után és a jelenlegi kapacitását is megnövelné, ezt a technológiai légcserét, tehát csak az átlagosnál melegebb napokon lehet alkalmazni.

Ez a hír másokat is érdekelhet! Oszd meg!

Szűrő elemek, berendezések

Kínálatunkban megtalálhatóak az ipari szűrési feladatoknál használt leggyakoribb szűrő elemek, kompakt szűrő cellák, modulok, szűrő médiák és a por-, olajködleválasztó berendezések.

Porleválasztás »

A porleválasztás széles palettája az egyszerűbb porzsákoktól a szűrő panelekig, szűrő patronokig.

Légszűrés »

A tiszta környezeti levegő alapkövetelmény: panelszűrők, kompakt szűrők, táskás szűrők és tisztatér szűrők is a kínálatban.

Folyadékszűrés »

A fém szűrőgyertyák, szűrőgyertyáktól a folyadékszűrő zsákokon át a kerámia menbránszűrőkig mindenre van megoldásunk.

Folyamatszűrés »

Számos ipari folyamat kötelező eleme a szűrés: szűrőmédiák, turbina szűrők, szűrőgyertyák, membrán szűrők.

Szűrőberendezések »

Ipari porleválasztó és olajköd leválasztó berendezések széles teljesítménytartományban.

Szolgáltatásaink

Szűréstechnológiai termékeink, ipari szűrők, szűrőbetétek, kellékanyagok, szűrőberendezések forgalmazása mellett az Indufil Kft. különböző szolgáltatásokkal, mérnöki/gazdasági tanácsadással, technológia tervezéssel és a komplett szűréstechnológia kivitelezéssel áll partnerei rendelkezésre.

Filtermanagement »

Partnereink számára a termelés igényehez szinkronizáltan raktározzuk a szükséges filtereket, kellékeket és ütemezetten, vagy just in time szállítjuk. A pontos filter logisztika mellett a felmerülő karbantartási, minősítési és mérési feladatokat is elvégezzük.

Tervezés, kivitelezés »

Új szűréstechnológiai probléma? Mérnök kollégáink segítenek kiválasztani, majd megtervezni az igénykehez illeszkedő szűréstechnológiát, illetve igény szerint vállaljuk a kivitelezés lebonyolítását is rövid határidővel.

Hulladékkezelés »

Szakértő csapatunk sokéves tapasztalattal vállalja használt szűrőbetétek kiszerelését, gyűjtését, elszállítását, tisztítását vagy semlegesítését.

Érdeklik
a részletek?

Kedvező költségek, rugalmas-, gyors kiszolgálás, korrekt árak, szakértő segítség, megbízható szerviz, karbantartás!

Kérjen árajánlatot!

Tovább az ajánlatkéréshez

Kapcsolat

Szűréstechnika

Ipari, professzionális szűréstechnológiai megoldások ipari szűrők, szűrőbetétek, kellékanyagok, szűrőberendezések, mérnöki szolgáltatások, tanácsadás szakértőktől.

Tovább »